Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton az angolai elnökkel, José Eduardo dos Santossal tárgyalt hétfőn Luandában, mielőtt tovább repült volna a Kongói Demokratikus Köztársaságba, amely afrikai körútja negyedik állomása – tudtuk meg az APF egyik újságírójától.
Clinton asszony és Santos úr találkozója 45 percig tartott az elnöki palotában. A tárgyalásról semmi nem szivárgott ki és a tervezett sajtótájékoztatón, amelyen Hillary Clinton külügyminiszter asszonynak is részt kellett volna vennie, elmaradt.
Előző nap Hillary Clinton felszólította Angolát, hogy a tervezett időpontban, 2009-ben, tartsák meg az elnökválasztást, azonban a 30 éve José Eduardo dos Santos vezetése alatt álló országban ezt előreláthatólag elhalasztják. Az utolsó elnökválasztás Angolában 1992-ben volt.
Az elnökkel való találkozása előtt Clinton asszony kijelentette, hogy az angolai kormány nagyon kedves fogadtatásban részesítette a 24 órás „olajországban” történő látogatása során.
A külügyminiszterasszony a tervek szerint napközben hagyta el Luandát és körútját a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasaban folytatja.