A megválasztott elnök lakossági tehertesztje

Egyiptom megválasztott elnökének tervezett gazdasági intézkedései között szerepel, hogy az állami ártámogatások rendszerét leépíti. A fogadtatás nem kedvező, szakértői vélemény szerint a visszájára sülhet el. 

Évekig tartó folyamat a gyengélkedő gazdaság meggyógyítása – jelentette ki Abdel Fattah el-Sissi, Egyiptom elnöke a megválasztása után. A turizmus lehet az első, amire alapozni kell a fellendülést. Az elnöki tervek között fontos helyen szerepel az egyiptomi gazdaság hiányának mérséklése azáltal, hogy leépítik a központi ártámogatásokat, vagyis csökkentik a büdzsé kiadásait. Ezt a programot máris bírálat érte, Mohammad Gad, aki egy vezető lap szaktekintélynek számító szerzője, főleg az üzemanyagok esetében tartja veszélyesnek az állam „kivonulását”. Állítása szerint nagy nyugtalanságot okozna, visszafelé sülne el ez a kormányzati intézkedés. Azt tartja szükségesnek a bíráló, hogy az elnök világos jövőképet fogalmazzon meg és tegyen nyilvánossá a gazdasági reformok elindítója. A kétévnyi türelem, amit az elnök kér, ugyancsak nem megnyugtató, az egyiptomi közvélemény már képtelen a további lemondásokra. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez