Fotók a csatatérről: így harcoltak a latin harcmezőn a XIX. században
Egy fekete-fehét fotó, kissé elmosódva, A4-es méretben: a képeken harcosok és holttestek, csatajelenetek és erősen szegéynes tábori körülmények egy régmúlt háboúról, dokumentumok egy régmúlt időből.
Ezek a fotók kulcsfontosságú eseményt rögzítenek Paraguay történelméből: a Nagy Háborút (1865-1870) vagy más néven a Hármas Szövetség Háborúját. S a felvételek történelmi jelentőségűek Latin-Amerikában: ezek az első képek, amelyeken rögzítették a kontinens egyik nagy belső háborúját. Sőt, világszerte ez a harmadik fotósorozat, amely egy fegyveres konfliktusról szól – az elsőt a krimi háborúban készítették 1853-56 között, a második a Amerikai Polgárháborút rögzítette 1861-65-ben és a most kiállított képek a harmadik ebben a műfajban.
Bár a képek jelentős történelmi dokumentumértékkel bírnak, mégsem egy újságtudósító vagy történész, netán krónikás nevéhez fűződik eredetük, hanem egészen egyszerűen egy fotószakmunkáshoz. Az ír származású amerikai, George Thomas Bate 1859-ben megnyitotta a kontinens első fotóüzletét Buenos Airesben, Casa Bate & Cía néven.
Nem tudni milyen okból, de Bate 1861-ben átköltözött Montevideóba, az uruguayi fővárosba és ott újra egy fotóüzletet nyitott. Alig telt el három év, Uruguayban háborúig éleződött a Blancók és a Colorádók harca, s Brazília közreműködésével a Colorádók nyertek. Ekkor csatlakozott be Paraguay a történetbe: Francisco Solano López ellentengernagy belépett az uruguayi kormány oldalán a háborúba és megtámadta Brazíliát. Itt jegyzendő meg, hogy a tengeri kijárattal nem rendelkező Paraguayt éppen egy ellentengernagy vezette – ahogy ez a ,,nagy tengernélküli népeknél” lenni szokott.
Bate látva a nagy összecsapásokat, a bonyolult helyzetet, úgy érezte, itt van mit keresnie. Előtte járt az Egyesült Államokban, és ott már megtapasztalta, hogy a háborús fotóknak igen nagy a keletje. A katonák családtagjai vagyonokat áldoztak arra, hogy megszerezzék a csataterekről készült képeket – még ha azon a férjük, fiuk nem is volt felismerhető. De minél többet nézték, annál inkább úgy tűnt: rajta van a képen…
Amikor elkezdődött a Hármas Szövetség Háborúja 1866-ban, Bate kérvényezte az uruguayi kormánynál, hogy hadd küldjön fotóst a frontra. S a terve sikerült, Javier López elutazott a frontra, ami akkor Paraguay déli részén, az argentin határ közelében volt.
A feladat nem volt egyszerű: akkoriban a vizes kollódiumos eljárást alkalmazták a fotók készítéséhez, és ehhez egy egész csapatra volt szükség: egy nehéz kamerára, törékeny üveglemezekre és sok vegyszerre. Mindezt a hadszíntérre kellett cipelni, majd ott felállítani. Ezzel sem elfutni, sem elbújni nem lehetett. López amolyan szegényes módon, egy segédjével kettesben utazott – odaát az amerikai fotóscsapatban legalább tízen voltak erre a feladatra.
A harctéren kellett elkészíteni a fényérzékenyített lemezt, majd a felvétel is vagy öt percig tartott. Azt pedig azonnal elő kellett hívni egy fekete lepel alatt, ami sötétkamraként szolgált – ez újabb 10-15 percet vett igénybe. Így aztán persze álló jeleneteteket lehetett csak rögzíteni, de mégis, ezek a leghitelesebb képek arról, mi történt akkor a háborúban, a fronton.
A képeket aztán a helyi lapoknak adta el, de minden előzetes számítás ellenére az üzlet nem jött be. Az a 22 fotó, amelyet egy albumban ,,Az illusztrált háború” címmel kiadott, nem keltették fel az uruguayi és az argentin közönség érdeklődését. Bate 1869-ben eladta montevideói fotóműhelyét egy társának, és visszatért Argentínába, ahol más üzletággal próbálkozott: cipészboltot nyitott.
A La Casa Bate & Cía 1876-ban véglegesen lehúzta a rolót, a képek és az album pedig – szerencsére – bekerültek az Uruguayi Nemzeti Könyvtár gyűjteményébe.
Foto: Biblioteca national de uruguay