A cég korábbi bejelntése alapján 2014 második felében fogja bezárni kurnelli finomítóját, mely 330 munkahelyet biztosan, további 300-at pedig nagy valószínűséggel érinteni fog.
Julian Segal, a Caltex ügyvezető igazgatója szerint lépésüket már jó ideje bejelentették és arrra számítani lehetett. Segal szerint erre azért volt szükség, mert főleg az ázsiai konkurenciához képest az ausztráliai egységek meglehetősen kicsik és a jelenlegi rendszerben nem képesek felvenni a versenyt velük. “Ez és különböző tényezők, mint a rossz üzleti környezet, az ausztrál dollár erősödése, az üzemeltetési költségek növekedése miatt már eddig is komoly veszeteségeket könyvelhettünk el, és ha nem lépnénk közbe ez a jövőben fenntarthatatlanná tenni a működésünket.” Ugyanakkor a szövetségi CO2 adó nem okoz különösebb problémát.
A Caltex ezek után Új-Dél-Walesben 1320 embert fog foglalkoztatni a korábbi 1650-hez képest, legalábbis a cég ezt állítja.
250 millió dollár felhasználásával az 57 éves kurnelli egységet ezentúl importcélok ellátására fogják használni.
Ausztrália szövetségi energetikai minisztere, Robert Ferguson szerint a lépés nem veszélyezteti az ország energiabiztonságát, mivel jelenleg is komoly mennyiségű olajat importálnak. Ez a mennyiség a jövőben nőni fog.
Ferguson kiemelte továbbá, hogy a Caltex nem részesül állami támogatásban. “A cég világosan kijelentette, hogy a CO2 adó bevezetése nem járult hozzá az üzem bezárásához.”
Ugyanakkor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Caltex igyekszik mindent megtenni, annak érdekében, hogy azok akik elveszítettik munkahelyeiket könnyen találjanak más állást.