Abból az Ausztráliából, amely akkor még angol gyarmat volt, és ahonnan szintén toborozták a fiatalokat katonának. A történet két tehetséges futóról szól, akik között a városba vezető kalandos, sivatagon átvezető úton szoros barátság alakul ki. Azonban a sereg egyiket a könnyűlovassághoz, másikat pedig a gyalogsághoz sorozza be, így elválnak útjaik. Egyiptomban, a kiképzésen viszont ismét találkoznak, hogy aztán együtt vonuljanak harcba a törökök ellen, Gallipolinál.
A film legfőbb erénye, hogy rendkívül őszintén ábrázolja a háborút, és ezt nem a naturalisztikus képekkel éri el, hanem azzal hogy a szereplők szemével láttatja. Először még egy nagy bulinak, utazásnak tűnik az egész, a tengerparti idillt csak a tábor közelében becsapódó bombák zavarják meg. Aztán mikor a csatatéren látják, ahogy hullanak a bajtársaik, és parancsszóra nekik is ki kell menni a fedezékből, akkor értik meg a helyzetet, megjelenik arcukon a félelem, a rettegés a haláltól.
A rendező, Peter Weir jól irányította színészeit, a fiatal Mel Gibson tehetsége már most is meglátszik. Maga a sztori is jó, kellő humorral van átszőve a dráma. Azonban a vágásra talán jobban oda kellett volna figyelni, emiatt válik a film kiegyensúlyozatlanná. A 106 perces játékidő elosztása nem egyenletes, vannak jelenetek, amikre ráfért volna a rövidítés (főleg az ausztrál időszaknál), és vannak olyan részek, amiket sokkal részletesebben kellett volna bemutatni.
Alapvetően jó a film, noha érdemesebb inkább 15-18 éves korban megnézni, akkor jobban kifejti a hatását. Mindenképpen színesíti a háborús filmek palettáját, hogy az ANZAC (Ausztráliai és Új-zélandi fegyveres erők) az egyik fél a gyakori brit, vagy amerikai helyett. Itt-ott minimális szinten fellelhetőek pontatlanságok – főleg Nek kapcsán – zavarni viszont nem zavaróak.
Forrás: mozinet.hu, themancunianwarhawk.b13.hu