A szörnyű baleset során a vezető kirepült a szélvédőn és 20 méterrel a roncstól találták meg. A kocsi a Cape Patton Lookouttól nem messze törte át a szalagkorlátot.
A férfi azonnal szörnyethalt, de a 40-es éveiben járó női utas beszorult a roncsba, ahonnan a tűzoltók szabadították ki.
A pár kelet felé ment a forgalmas túrista útvonalon, amikor a baleset történt, délután 16:30 körül.
Másfél óráig tartott kiszabadítani a fogságba esett nőt. “Végig magánál volt” mondta a 6. körzet szóvivője, Byron Kershaw
“Amikor megérkeztek a csapatok látták, ahogy a nő integetéssel próbálja felhívni magára a figyelmet.”
A becsapódás miatt kirepült a az autó motorja.
Egy légimentő szállt le a sziklás részre, ahol az összeroncsolódott Volkswagen volt, ami körülbelül 150 métert zuhant.
A nőt azonnal a Kennett River kórházba szállították, hogy stabilizálják az állapotát, majd továbbvitték a The Alfred-be.
Az ambulancia szóvivője azt nyilatkozta, hogy többek között a medencéje, a lábai és a hasa sérült meg a baleset következtében.
Múlt éjjel ugyan súlyos volt az állapota, az orvosok szerint azonban stabil.
Bryan James, aki a Points South Hotel tulajdonosa, szerint ugyan maga az út nem számít veszélyesnek, azonban a balesetek oka sokszor az, hogy néha nem a vezetésre, hanem inkább a tájra figyelnek vagy a túristák megfeledkeznek arról melyik oldalon is kell haladni.
James azt is mondta, hogy napi szinten vezet errefelé és sokszor lát túristákat, hogy nem megfelelően parkolnak az út szélén.
“Sok túrista egyszerűen megáll az út közepén, hogy megnézzen egy koalát.”
Forrás: news.com.au