Rengeteg a kínai bevándorló

Több mint 9 millió kínai vándorolt ki hazájából 1990 és 2013 között, és ezzel Kína a világ negyedik legnagyobb migránsokat exportáló országa volt – derült ki a témával kapcsolatos adatokat összegyűjtő, frissen megjelentetett úgynevezett Kék könyvből – írja az MTI.

 

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia dokumentuma szerint az elmúlt 23 évben 9 millió 343 ezren hagyták el az országot. A Kék könyv adatai szerint az elmúlt 10 évben az Ausztráliába kivándorlók száma is emelkedőben volt, az állandó letelepedési engedélyt kapók 60 százaléka kínai a szigetországban. A 2011. évi ausztrál népszámlálás eredményéből a kutatók arra következtettek, hogy hamarosan a kínai lesz a legnagyobb bevándorló közösség, a briteket megelőzve. Sydney-ben például míg a britek a lakosságnak a 3,5 százalékát adják, addig a kínaiak aránya 3,4 százalék.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez