Betlehemben celebrált misét Ferenc pápa

Ferenc pápa az ammáni találkozó után Jordániából Betlehembe repült. Ő volt az első katolikus egyházfő, aki nem Izraelen keresztül ment palesztin területre. Ferenc pápa misét celebrált a településen, amelynek a végén meghívta a palesztin és az izraeli elnököt is egy közös békeimára.

A jordániai látogatása után Ferenc pápa helikopteren repült Betlehembe, ahol találkozott Mahmúd Abbász elnökkel. Abbász üdvözlő beszédében megköszönte a pápa erőfeszítéseit, melyeket azért tesz, hogy „a palesztin nép egy megszállástól mentes, szabad palesztin államban élhessen, melynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem”.

A pápa beszédében kijelentette: „eljött az ideje, hogy véget érjen ez az egyre elfogadhatatlanabb helyzet. Mindkét félnek áldozatokat kell hoznia a nemzetközileg elismert határokkal rendelkező két állam megteremtéséért, saját népük érdekében.”

A Születés bazilikája előtti Jászol téren tömeg várta a szentatyát, aki misét celebrált. Izrael több mint huszonháromezer ciszjordániai és mintegy hatszáz Gázai övezetbeli kereszténynek adott beutazási engedélyt az eseményre. A pápalátogatás zavartalan lebonyolítását háromezer palesztin biztonsági felügyelte.

A szentmise végén Ferenc pápa közös békeimára hívta meg az izraeli és a palesztin elnököt. Mahmúd Abbász és Simon Peresz is jelezte, elfogadja a meghívást és Vatikánba utaznak majd. Abbász június 6-án utazik majd Vatikánba. 

A miséről készült képek (Forrás: AFP, Reuters):

 [widgetkit id=26]

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez