Chile: mégis lesz hőerőmű Punta Alcaldéban

Huasco, Chile – Megépül a huascói Punta Alcaldéban a hőerőmű annak ellenére, hogy az acatamai természetvédelmi bizottság  egy korábbi, június 25.-i döntése alapján elvetette az erőmű építésének tervét. Az építkezésnek egy miniszteri bizottság adott zöld jelzést az Endesa energiaszolgáltató fellebbezése nyomán.

 

 

 

Huasco, Chile – Megépül a huascói Punta Alcaldéban a hőerőmű annak ellenére, hogy az acatamai természetvédelmi bizottság  egy korábbi, június 25-ei döntése alapján elvetette az erőmű építésének tervét. Az építkezésnek egy miniszteri bizottság adott zöld jelzést az Endesa energiaszolgáltató fellebbezése nyomán.

A projekt keretében egy közel 740 megawatt energiát leadó erőművet, egy móló és egy szennyvíztisztító felépítését tervezik Puna Alcaldében.

A környezetvédő szervezetek bírálata szerint az erőművet az Acatama-sivatag természetvédelmi területeihez igen közel építenék fel, így veszélybe kerülne a terület törékeny biológiai egyensúlya, és nem utolsósorban a Humbolt-pingvinek elő helye.

A természetvédők arra hívtak fel a figyelmet, hogy a körzetben már működik egy erőmű négy szenes blokkal,  illetve hamarosan indul a centrum ötödik üzemegysége. A zöldek szerint szintén komoly kockázati tényezőt jelent a környéken a Minera del Pacífico bányavállalat által okozott szennyezés.

Az Endesa energiaszolgáltató cég viszont arról adott hírt, hogy a hőerőmű a legmodernebb technológiával épül majd, így szennyezőanyag-kibocsátása elhanyagolható, mindemellett pedig az ország energia szükségletének mintegy 12%-át fedezné.

Az energiaipari beruházásokat növekvő társadalmi kritika övezi Chilében, ahol a közelmúltban több francia, belga és brazil beruházást is leállítottak a bíróságok, köztük a hírhedt HidroAysén és Barrancones projekteket.

Sebastián Piñera államfő annak ellenére, hogy egy nyilatkozatában ökológiai tragédiának minősítette a huascoi, coroneli és mejillonesi erőműterveket, a gyakorlatban beigazolódni látszik a kritikusok azon gyanúja, miszerint az ország egyes területeit “oköáldozatként” hasznosítja a gazdaság.(clarin)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez