A múlt héten zárult a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának értekezlete Limában, ahol az Unasur-államok megállapodtak arról, hogy Paraguay tagságát továbbra is felfüggesztik, így nem valószínű, hogy a Mercosur máshogy foglalna állást a kérdésben.
Biztosan napirendre kerül azonban a dél-amerikai gazdasági közösségben eddig társult államként résztvevő Bolívia felvétele. Evo Morales bolíviai elnök már korábban jelezte, hogy részt vesz majd a találkozón, hogy országát “a Mercosur és az Andoki Közösség közti kapocsként” képviselje Brazíliavárosban.
Bolívia esetleges tagsága a nyilvánvaló gazdasági különbségek mellett politikai kérdéseket is felvet, ugyanis Paraguay arra hívta fel a figyelmet, hogy nem ismerné el Bolíviát a Mercosur részeként, ha a tárgyalások – ahogy az Venezuela felvételének esetében is történt – a guaraní ország távollétében folynának le.
A bolivári állam braziliai nagykövetsége bejelentette, hogy Hugo Chávez részt vesz majd a Mercosur csúcson.
Az elemzők rámutattak, Paraguay felfüggesztése júniusban tisztán politikai és ideológiai kérdés volt – a jövő nagy talánya ennek tükrében az, hogy vajon a Mercosur csak gazdasági együttműködési szervezetként, vagy esetleg egy mélyebben átpolitizált ideológiai unióként is kívánja-e folytatni pályafutását.(infolatam)