Mauricio Funes, a jelenlegi államfő és pártja, a FMLN (Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front) komoly kihívás elé néz, hiszen a kormányzásból két éve van még hátra, ugyanakkor egy előválasztási vereség esetén nehézzé válhat számára kormányzás. A jelenlegi eredmények nehéz, de még kezelhető kormányzást vetítenek elő.
Az újságíróból lett baloldali MauricioFunes államfő számos szociális programot indított be az országban, amely a dolog természete miatt lassan hoz látható eredményeket: amennyiben az ellenzék megnyeri a voksolást és hatalomra is kerül, ezek folytatása kérdésessé válik, hiszen a jobboldal kizárólag az ország biztonsági helyzetének megoldására építette programját és ezzel meg is nyerte a voksolást.
A baloldali kormány egyik ismert lépése a vidéki mezőgazdasági fejlesztési programok beindítása, a térség mezőgazdasági monpoliuma gyakorlójának, a Monsantónak a háttérbe szorítása volt: a kiváló termőfölddel rendelkező, ámde az éhínység szélén álló ország élelmiszer- termelési gondjait kívánja megoldani.
Ezzel együtt Salvadorban a legnagyobb gondot a kábítószer-csempészet okozza: a Mexikóval szomszédos országba is átnyúlik a mexikói drogbandák harca. A salvadori rendőrség nehezen birkózik meg a feladattal, ami elégedetlenséget szül a lakosság körében. Erre alapozta választási programját a jobboldali Arena (Republikánus Nemzeti Szövetség) párt, aki máris magáénak tudja a választási győzelmet. (BBC)
Kiemelt



