Ezzel Kolumbia az ötödik állam, amely ilyen megállapodást kötött a nagy északi szomszéddal – Kanada, Mexikó, Szingapúr és Ausztrália után.
A csatlakozás ugyan egy kicsit elhúzódott, a tárgyalások éppen hat évig tartottak, de most – különösen kolumbiai oldalon – sokat remélnek a megállapodástól. Amint ez a szerződés életbe lépett, megszűnt Kolumbia számára az Andok Államok Vámegyezményében a tagság – ott Peruval, Ecuadorral és Bolíviával állt vámügyekben kapcsolatban. Utóbbi szervezet szintén könnyítette az amerikai piacokra való bejutást a kolumbiai áruk előtt, de ez össze sem hasonlítható a mostani lehetőségekkel.
Borulátók máris úgy vélik, a kolumbiai gazdaság kevesebbet profitál majd ebből az új helyzetből, mint az amerikai. Egy biztos: a fogyasztók jól járnak, mert a kolumbiai piacokon megjelennek az amerikai áruk, nagyobb lesz a választék és alacsonyabbak az árak. A kivitelre szakosodott ágazatok is új impulzust kapnak azzal, hogy szabadon szállíthatnak a hatalmas amerikai piacra.
Más oldalról viszont a kolumbiai termelő ágazat egy sokszor tömegtermelésre átállt, helyenként központilag támogatott gyártó termékeivel kerül szembe, amely ugyan olcsóbban kerül a hazai piacra, de kihúzza a vásárló kezéből a hazai árut. S persze ha csökkennek vagy netán tönkremennének a hazai termelők, szélsőséges esetben a munkahelyek is megszenvednék a dolgot – akkor pedig mindegy, milyen olcsó az áru.
A mezőgazdaság lesz a szabad-kereskedelmi megállapodás egyértelmű vesztese: a kolumbiai mezőgazdaság nem tud majd lépést tartani a nagy amerikai élelmiszergyárakkal. A kis területen való gazdálkodásra berendezkedett helyi termelőnek esélye sincs az amerikai nagybirtok olcsó termelési lehetőségeivel, gépesítettségével és állami támogatási rendszerével szemben. (BBC)