Halászokra lőtt a salvadori haditengerészet a Fonseca-öbölben

Az El Salvador-i külügyminisztérium közleményében elismerte, hogy a közép-amerikai ország haditengerészete a Fonseca-öbölben tüzet nyitott egy gyorsjáratú hajóra, miután az nem reagált a partiőrség járőrének figyelmeztetésére. Az incidensben életét vesztette egy hondurasi állampolgár egy másik pedig megsebesült.

Az El Salvador-i kormány sajnálatát fejezte ki az üggyel kapcsolatban, azonban a hatóságok hangsúlyozták, hogy a haditengerészet a nemzetközi szabályok értelmében járt el, az incidensben érintett El Salvadori-i zászló alatt hajózó gyorsjáratú csónak ugyanis többszöri figyelmezetés ellenére sem volt hajlandó megállni és a fedélzetére engedni a kábítószerek után kutató vámosokat.

A salvadori haditengerészet PA-13-as őrhajója előbb üldözőbe vette, majd pedig fedélzeti fegyvereivel, 12,7 és 7,62 milliméteres kaliberű géppuskákkal, tüzet nyitott a menekülő csónakra, aminek következtében életét vesztette a fedélzeten utazó hondurasi állampolgár 18 éves Luis Antonio Requeno.

Honduras azzal vádolja az El Salvadori fegyveres erőket, hogy bosszúból lőttek a hondurasi cápahalászokra, válaszul arra az egy hónappal ez előtt bekövetkezett incidensre, amikor a hondurasi haditengerészet lőtt eddig tisztázatlan körülmény között a salvadori halászok közé.

A PA-13-as és a PM-11-es salvadori őrhajók az Egyesült Államok által irányított Operation Enduring Friendship (OEF), azaz a Tartós Barátság Hadművelet, Tengeri Akciócsoportjának kötelékében teljesítenek szolgálatot, amelynek célja a Karib-térségben a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus megfékezése.

A Fonseca-öböl ellenőrzésérét 1982-óta három ország, Honduras, El Salvador és Nicaragua között fegyveres incidensek sokasága robbant ki, amelynek általában a rivális országok halászflottája látta kárát.

A hágai Nemzetközi Bíróság végül 1992-ben hirdetett ítéletet az ügyben, megosztva az öböl területét a három ország között, ennek ellenére az incidensek alacsonyabb intenzitással, de továbbra is folytatódtak, míg 2012-ben az érintett államfők közös nyilatkozatban vállalták, hogy az egyedülálló szépségű Fonseca-öblöt “stabil. békés és a fenntartható fejlődés útjára lépő térséggé” változtatják.

Mindezek ellenére a sorozatos tengeri kardcsörtetés oda vezetett, hogy 2013-ban Honduras légiereje bevetésével fenyegette meg El Salvadort míg végül nicaraguai államfő, Daniel Ortega és hondurasi kollégája Porfirio Lobo 2013 áprilisábab titkos tárgyalásokon megegyeztek a régió stabilitásának biztosításáról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez