Október 5-én kalóztámadás ért egy kínai kereskedelmi hajót Dél-Kelet Ázsia legnagyobb vízi útvonalán, a Mekong folyón.13 három kínai tengerészt öltek meg a támadók, akik vélhetően a kábítószer termelésről elhíresült „Aranyháromszög” bűnszervezeteihez kötődnek. Thaiföldön a parti őrség több katonáját is letartóztatták, mert fedezték a kalózok akcióját. Az állami ellenőrzés alatt álló China Daily című újság közlése szerint Kína a jövő hónaptól jól felfegyverzett őrhajókat küld a Mekongra, hogy a folyó burmai ( mostani hivatalos nevén Mianmar ), laoszi , thaiföldi és kambodzsai szakaszán elriasszák a kalózokat. Később az érintett országok is bekapcsolódnak a hajózás fegyveres biztosításába. Laosz, Burma és Thaiföld közös határszakaszát nevezik Aranyháromszögnek. Ebben a térségben a kábítószer termelésből és forgalmazásból élő bűnbandák gyakorolják a tényleges hatalmat, és nem az érintett országok hatóságai..(AFP)
(Visited 1 times, 1 visits today)