A múlt hét közepén jelentette be Seikh Hasina elnök asszony, hogy a hadsereg több magas rangú tisztje összeesküvést szőtt, a demokratikusan választott államfő és a kormány megdöntését készítette elő. A hírek szerint 16 szélsőséges iszlamista tisztről van szó, közülük kettő már visszavonult az aktív szolgálatból. A bangladesi sajtóban már puccsistaként emlegetett személyek egy részét letartóztatták, de néhányan még bujkálnak vagy esetleg külföldre szöktek. A kormány most azt mondja: az összes összeesküvőt meg fogják találni és valamennyiüket katonai bíróság elé állítják. Bangladesben szomorú hagyományai vannak a katonai rezsimnek. Az egykori Kelet-Pakisztán 1971-ben vált önálló állammá és azóta 15 évet töltött tábornokok uralma alatt. De megfigyelők szerint most nem a hadsereg politikai ambíciói jelentik a fő veszélyt. Seikh Hasina elnök asszony inkább az iszlám alapon álló nagy ellenzéki párttól, a Jamat-i-Islamitól tart. Bizonyára vannak a hadseregben is iszlámpárti tisztek, de nincsenek többségben. Az összeesküvést, ha valóban volt valami ilyesmi, most azért igyekszik felnagyítani a kormány, hogy általában az iszlamista erők veszélyességére irányítsa a figyelmet.(BBC)
(Visited 1 times, 1 visits today)