Burma, vagy új hivatalos nevén Mianmar lakosságának egyharmadát teszik ki a kisebbségek. És ezek gyakorlatilag a függetlenné válás, tehát 1948 óta fegyveres harcban állnak a központi kormánnyal. Katonailag az egyik legerősebb a karenok gerillahadserege, amely mögött jól kiépített politikai szervezet, a Karen Nemzeti Unió áll. Ennek vezetőit fogadta Thein Sein államfő a nemrég felépített új, hivatalos fővárosban, Naypydaw-ban. A kormány különgépe szállította ide a karen unió hat legfontosabb vezetőjét. Soha még ilyen jellegű, tehát gyakorlatilag csúcstalálkozó nem volt még egy lázadó csoport és a burmai állam legfelső vezetői között. Ez az esemény a bizalomépítést, a megbékélést szolgálta. Megállapodtak abban, hogy mindent elkövetnek a januárban kötött tűzszünet tartóssá tétele érdekében. Az államfő közölte, további, még fogva tartott karen vezetőket fognak szabadon engedni. A múlt heti részleges parlamenti választások korrekt lebonyolításával a reformpárti kormány jelezte, hogy komolyan gondolja a demokratikus intézmények létrehozását. A következő és sokkal nehezebb lépés, a nemzeti kisebbségekkel való megbékélés lesz. Márpedig Mianmar nyugati partnerei ezt is a gazdasági szankciók eltörlésének feltételéül szabták.(RFI)