Megkezdte nagy-britanniai programját a mianmari ellenzék vezetője

Nagy-Britannia, London, Oxfrod – A politikai megbeszélések mellett két híres angol egyetemet is meglátogat Aung San Suu Kyi.

 

 

Ezek közül az egyik a világhírű oxfordi egyetem, amelynek egykor ő maga is a hallgatója volt. Sőt, brit férjével együtt hosszú éveken át Oxfrodban élt. Aung San Suu Kyi előadása után várhatóan tiszteletbeli tudományos címet kap egykori egyetemétől. Ezt megelőzően a London School of Economics emberi jogi vitaülésén vesz részt. A programból nem maradhat ki a királyi család, amelynek több tagjával is találkozik. Aung San Suu Kyi ellátogat a BBC burmai nyelvű szerkesztőségébe is. A diktatúra évtizedei alatt a burmaiak a BBC-t hallgatva értesülhettek az országukban zajló tényleges fejleményekről. A politikai program részeként a mianmari ellenzéki vezető beszédet mond a brit parlamentben és tárgyal Cameron brit kormányfővel, akivel nemrég Mianmarban találkozott. A politikai üzenet vélhetően ugyanaz lesz, mint a Genfben vagy Oszlóban elhangzott beszédekben. Tehát: Burma várja a külföldi beruházókat, akiktől munkahelyek teremtését reméli. De Suu Kyi arra is kérte a nyugati kormányokat, hogy legyenek óvatosak, mert a demokratikus változások még nem visszafordíthatatlanok. Az ellenzéki vezető, aki épp nagy-britanniai tartózkodása során ünnepli 67. születésnapját, Londonból Párizsba utazik, és ott fejezi be kéthetes európai körútját.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez