Gloria Arroyo 2001 és 2010 között volt a Fülöp-szigetek elnöke és már hivatali ideje alatt is sokan bírálták korrupció gyanús ügyei miatt. Utódja, Benigno Aquino pedig megígérte, hogy börtönbe juttatja korrupt elődjét. Arroyo ellen vizsgálat indult és 2011 novemberében tartóztatták le, amikor épp külföldre akart menni gyógykezelés céljából. Legalábbis ő ezt mondta, ellenfelei szerint azonban menekülni akart az igazságszolgáltatás elől. Azóta egy katonai kórházban volt, de formailag előzetes letartóztatásban. A vád szerint még 2007-ben az ő utasítására manipulálták egy helyi választás eredményét, és ezért akár életfogytiglant is kaphat. Most a bíróság 23 700 dolláros óvadék ellenében szabad lábra helyzete, de nem hagyhatja el a Fülöp-szigeteket és vidékre is csak hatósági engedéllyel utazhat. Közben vádat emeltek férje, José Miguel Arroyo ellen is, aki egy kínai telekommunikációs cégtől fogadott el csillagászati csúszópénzt, legalábbis az ügyészség szerint. (BBC)