A vallási miniszter szerint a rendőrség nem állt feladata magaslatán, amikor ilyen módszereket alkalmazott.A miniszter magasrangú szerzeteseket fogadott és elnézést kért az incidensért.A parlament kivizsgálja az esetet. A vizsgáló bizottság elnöke nem más, mint az ellenzék vezére, Aung San Suu Kyi, aki pénteken a helyszínen járt, hogy tájékozódjon a körülményekről. Meglátogatta a sebesülteket a kórházban, sokan ugyanis égési sérüléseket szenvedtek, köztük több szerzetes is. Az ellenzék vezére is bocsánatot kért a rendőri túlkapás miatt a buddhista szerzetesektől.
De miért tüntettek a rézbányánál a szerzetesek és a többi elszánt tiltakozó, akik közül nyolcan előzetes letartóztatásba kerültek „illegális tüntetés” szervezése miatt? A rézbánya, amely a legnagyobb már most is Mianmarban, 3200 hektár földet sajátított ki – állami támogatással. Miért támogatta az állam a magánvállalkozást? Mert az egyik tulajdonos a mianmari hadsereg cége! És ki a másik? Egy kínai befektetési csoport! Közösen egymilliárd dolláros fejlesztést akarnak végrehajtani, hogy létrehozzák Ázsia egyik legnagyobb rézbányáját. A tüntetők szerint nemcsak mianmari rendőrök, de kínai biztonsági emberek is voltak azok között, akik brutálisan feloszlatták a tüntetést. Sem a mianmari kormány, sem a kínai cég nem jelezte, hogy a tüntetések miatt elállnának a fejlesztéstől. Pedig a helyi lakosság és a szerzetesek nemcsak a kisajátítás miatt tiltakoznak, hanem felhívják a figyelmet arra is, hogy a tervezett óriási rézbányának minden bizonnyal katasztrofális hatása lesz az egész környék mezőgazdaságára. A tüntetők közölték, hogy nem állnak le, a kínai befektető szerint a fejlesztés megy tovább. Így újabb konfliktus lehet, amely próbára teszi a mianmari demokráciát. Különösen, ha a parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet az ellenzék vezére irányít, igazat ad a tüntetőknek és a velük együtt tiltakozó buddhista szerzeteseknek.