Titokzatos tömegsírt találtak Sri Lankán

 

Sri Lanka, Colombo, Matale  –   A feltárás még tart és több teória is kering arról, hogy kik, mikor és milyen körülmények között  kerültek a hevenyészett tömegsírba.

A Sri Lanka középső részén lévő Matale városában egy építkezés közben fedezték fel az ismeretlen tömegsírt. Eddig 58 emberi test maradványait találták meg.  De kiket, mikor és milyen körülmények között temettek el itt? Az első teória az, hogy a nyolcvanas évek végén zajlott balos lázadás részvevőit végezték ki, és hantolták el nagy sietve. Ekkortájt az ország ezen körzetében egy szélsőbalos szingaléz gerillacsoport ténykedett. A központi kormány csapatokat küldött és elfojtotta a lázadást. A JVP nevű balos szervezet mai utódpártjának tagjai állítják: a nyolcvanas évek végén kivégzett gerillák tömegsírját találták meg. Az egyik kormányzati illetékes viszont azt mondja: 1946-ban  Matale városában hatalmas földcsuszamlás volt, éppen abban a körzetben, ahol a holttesteket most megtalálták. Tehát egy természeti katasztrófa következményeiről van szó. De van egy harmadik elmélet is. A most zajló építkezés, amely közben a tömegsírra bukkantak, egy kórházi épületegyüttes bővítése. Sok-sok évtizeddel ezelőtt errefelé még himlő pusztított. Nem kizárt tehát, hogy a kórházban meghalt himlősöket temették el a tömegsírban. A lelet feltárása még zajlik, sok fontos vizsgálatot még nem végeztek el. Csak ezek eredményeként oldódhat meg a Sri Lankán talált tömegsír rejtélye. (BBC) 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez