A bíróság szerint részt vett tömeggyilkosságok szervezésében és végrehajtásában. Ezenkívül kirabolta áldozatait, a nőket pedig megerőszakolta. Ezek a jelenségek tömegesek voltak a háború idején, amely azzal végződött, hogy Banglades kivált Pakisztánból és India támogatásával önálló állam lett. Ezt az iszlamisták ellenezték. Erőszakkal térítették meg a hindu lakosságot, hogy növeljék a muzulmánok számát. Az 1971-es háborúnak több mint három millió halottja volt.
Bangladesben 2010-ben hoztak létre bíróságot a háborús bűnök kivizsgálására. Ez a harmadik ítélet. Először egy olyan iszlamista vezetőt ítéltek halálra, aki Pakisztánban él. Azután egy másik iszlamista vezető kapott életfogytig tartó börtönbüntetést. Akkor tüntetések voltak Dakkaban és ott a halálbüntetést követelték. A mostani halálbüntetés is szenvedélyes reakciókat válthat ki, hiszen az iszlamista ellenzék szerint a bíróság részrehajló és tulajdonképp politikai perekről van szó. A rendőrség a halálos ítélet miatt továbbra is maximális készültségben marad Dakkaban, ahol farkasszemet néznek egymással az elítélt iszlamista vezető hívei és ellenfelei, akik máig nem tudják feledni Banglades 1971-es függetlenségi háborúját.
Kiemelt



