Nem sokkal a 2011-es természeti katasztrófák után, a japán parlament törvényt hozott az újjáépítés finanszírozásáról. Ez lehetővé tette, hogy az állami vállalatok részvényeik egy részét eladják, hogy a bevételt az újjáépítésre fordítsák. A japán állam a Japan Tobacco társaság egy milliárdnyi részvényét tartotta kézben eddig, vagyis 50 százalékos tulajdonos volt. Most 333 millió részvényt eladtak és ebből több mint tíz milliárd dollárnyi bevétele lett az államkasszának. A Japan Tobacco egyébként a világ harmadik legnagyobb dohányipari társasága, de mostantól már nem állami monopólium. A dohányrészvényekből származó bevétel önmagában jelentős, de csak töredéke annak az összegnek, amelybe a katasztrófa sújtotta területek újjáépítése kerül. Jelenleg 270 milliárd dollárról szólnak a becslések. (BBC)
Kiemelt



