Tagadja a londoni diáklány, hogy a bugyijában talált milliókat terroristáknak szánta

A Londonban született Nawal Msaad ügyét London híres bíróságán, az Old Baily-n tárgyalják.  Még az év elején vették őrizetbe a diáklányt a Heathrow-n, összetekert bankjegyekkel a bugyijában. Több mint 20 ezer euróval.

Jól öltözött, magabiztos és szép. De a vádhatóság szerint a 27 éves egyetemista terrorista összeesküvés része. Olyané, amely a Szíriában harcoló dzsihádistákat pénzelte.

Nawal Msaadot januárban kapcsolták le a londoni Heathrow repülőtéren, mielőtt felszállt volna egy Törökországba tartó gépre. Több mint 20 ezer eurót, vagyis forintban 6 millió fölötti összeget találtak a fehérneműjében: 500 eurós bankjegyeket, gondosan összetekerve.

A héten folytatódott a tárgyalása. A fiatal nő szűk fehér blúzban és magas derekú szoknyában jelent meg, a homlokára tolt Ray-Ban napszemüveggel. Az ügyét együtt tárgyalják a barátnőjéével, a szintén 27 éves Amal el-Wahabiéval. Mindkettőjüket terrorizmus támogatásával vádolják: azzal, hogy brit dzsihádistáknak akartak pénzt kicsempészni Szíriába.

A vád szerint a WhatsApp üzenetek, amelyeket a barátnő váltott a férjével, egyértelművé teszik, hogy a férfi “szélsőséges dzsihádista csoportban” harcolt, Szíriában. A bíróság előtt bemutatott fotókon pedig, köztük egy szelfin, fekete zászló előtt áll a férj: ilyent  a legradikálisabb fegyveres csoportok használnak, köztük az ISIS.

A férfi tavaly hagyta el Angliát. Arra kérte a feleségét, hogy csak nyilvános telefonokról hívja: azért, hogy ne válhasson csalivá. Egy ilyen beszélgetés alkalmával hangzott el a kérés, hogy a dzsihádistáknak Nagy-Britanniában összegyűjtött pénzt küldje az asszony egy futárral Isztambulba, ahonnét mások továbbították volna a bankjegyeket Szíriába. Háborús célokra – mondta az ügyész.

A feleség a London Metropolitan University-n tanuló Msaadot kereste meg: ezer eurót kínált neki a futárszerepért. A vádló a bíróságnak bemutatta azokat az ugyancsak WhatsApp üzeneteket, amelyekben el-Wahabi egy megbízást ajánl Msaadnak, a jutalékát is számszerűsíti, és találkozót beszél meg vele, hogy a részleteket tisztázzák. Msaad három nap múlva, január 16-án ki is ment a reptérre, hogy három napra Törökországba repüljön. Amikor a Heathrow-n a terrorelhárítók az utazás céljáról kérdezték, azt mondta: rövid szabadságra megy, és aranyat akar vásárolni a mamájának. El is árulta, hogy nagyobb pénzösszeg van nála. A reptér egyik szobájába vitték, és ő elő is szedte a bugyijából a gondosan fóliába csomagolt bankjegy-kötegeket, aztán odaadta őket a rendőröknek – mondta a tárgyaláson az ügyész.

A vádat, a terrorizmus támogatását mindkét nő tagadja. A tárgyalás folytatódik, várhatóan még öt hétig.  Msaal és feltételezett tettestársa az első olyan nők Nagy-Britanniában, akik terrorizmushoz köthető tevékenység vádjával állnak bíróság előtt a szíriai konfliktussal kapcsolatban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez