52 ezer amerikai katona van még Afganisztánban, jó részük jövőre hazatér. De hogyan? Eddig Kirgizisztán egyik katonai repülőterét használták az amerikaiak, ám a szerződést felmondták. Így a megoldás most Románia, a Mihail Kogalniceanu katonai bázis, a Fekete-tenger partján.
A két állam honvédelmi minisztere erről a Pentagonban állapodott meg. Chuck Hagel, amerikai védelmi miniszter méltatta Románia szerepét, hiszen az USA nehéz helyzetbe került azt követően, hogy Kirgizisztán felmondta a szerződést. Az amerikai csapat- és hadianyagszállító gépek 2001 óta használták a szovjet időkben épített hatalmas Manasz légitámaszpontot Kirgizisztánban. Természetesen nem ingyen: évente 60 millió dollárt perkáltak le a nem épp dúsgazdag országnak. Kirgizisztán parlamentje mégis felmondta a szerződést – minden bizonnyal Moszkva biztatására. Így került a képbe Románia.
Az ország már korábban is részt vett az Egyesült Államok katonai szállítási programjaiban. Az iraki háború idején is használták amerikai szállítógépek a Kogalniceanu repülőteret. A Pentagonban most csak a megállapodás tényét közölték, a részletek hadititkot képeznek. Így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy meddig tart az egyezmény, és hogy az Egyesült Államok mennyit fizet Romániának azért, hogy használhassa légibázisát a Fekete-tenger partvidékén.