“Ami a Gázai övezetben történik az maga a horror.A légi-, szárazföldi-, és tengeri támadások palesztinok házait rombolják le, a civilek nem jutnak vízhez és áramhoz, miközben a nemzetközi szervezetek nem csinálnak semmit. Az Európai Uniónak el kell ítélnie a hadműveleteket.” – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet többek között Javier Bardem, Penelopé Cruz színészek, Pedro Almodóvár rendező és más művészek is aláírtak.
A spanyol hírességek az izraeli blokád megszüntetését követelik, emellett arra figyelmeztetnek, hogy “a támadások, fizikálisan, morálisan és pszichológiailag is súlyos károkat okoznak” az érintett területen. Javier Bardem, Penélopé Cruz férje, már korábban nyilatkozott ezzel a témával kapcsolatban egy másik lapnál, az El-Diarionál: “Nincs távolmaradás, vagy semleges álláspont a mostani gázai horror esetében. Nem értem és borzasztó az a barbarizmus, amit egy olyan népcsoport követ el, amely a történelemben ugyancsak hasonlón ment keresztül.”
A színész házaspár később magyarázkodni kényszerült, miután heves kritikák érték őket. Penélopé Cruz nyilvános üzenetben igyekezett tisztázni álláspontját: “Nem vagyok szakértője a helyzetnek, és tudatában vagyok összetettségének. A levél aláírásával mindössze azt a reményemet akartam kifejezni, hogy Izraelben és Gázában egyaránt megvalósulhat a béke. Bízom abban, hogy a felek tűzszünetet kötnek, és a határ egyik oldalán sem lesz több ártatlan áldozat”