Japán miniszterek ellátogattak a Jaszukuni-szentélybe

Két japán miniszter ellátogatott pénteken a háborús áldozatoknak, de háborús bűnösöknek is emléket állító Jaszukuni-szentélybe, amelyet Kína és Dél-Korea a múltbeli japán militarizmus jelképének tart. Az ilyen gesztusok rendszeresen kiváltják Szöul és Peking tiltakozását, már mindkettő reagált is.

 

Pénteken van Japán II. világháborús kapitulációjának 69. évfordulója. A szentéllyel állítottak emléket 2,5 millió elesett japán katonának, de 14 háborús bűnös tábornoknak is.

Ezen a napon minden évben sok japán – állami tisztségviselő és magánember egyaránt – ellátogat az emlékhelyre. Furuja Keidzsi, az országos közbiztonsági bizottság elnöke és Sindo Jositaka belügyminiszter már reggel elment a Tokióban található szentélybe imádkozni. Sindo nagyapja, Kuribajasi Tadamicsi vezette a japán erőket az Ivo Dzsima-i csatában. Több tucatnyi parlamenti képviselő is ellátogatott csütörtökön a szentélybe, mint minden évben.

Abe Sinzó miniszterelnök decemberben járt a szentélynél (ezt megelőzően japán kormányfő utoljára 2006-ban), ami kiváltotta Kína és Dél-Korea haragját, sőt még a legfőbb szövetséges, az Egyesült Államok rosszallását is, de most óvatosságból – hogy ne mérgezze tovább hazája és Kína, valamint Dél-Korea viszonyát – nem ment el, viszont, hogy belpolitikai elvárásoknak is eleget tegyen, ajándékot küldött. Az óvatosság ellenére Peking és Szöul most is tiltakozott.

“A japán politikusoknak nem lenne szabad szem elől téveszteniük, hogy csak abban az esetben fog enyhülni a feszültség a kétoldalú kapcsolatokban, ha felhagynak revizionista hozzáállásukkal, és bocsánatot kérnek az ország múltja miatt. Kormányunk sajnálja, hogy a kormányfő ajándékot küldött a szentélybe” – mondta a dél-koreai külügyminisztérium szóvivője.

A kínai külügyminisztérium is elítélte Abe ajándékát és más politikusok látogatását a szentélyben, a minisztérium szóvivője szerinte a japán kormányfő “hibásan értelmezi” a történelmet.

“Ismét felszólítjuk a japán felet, hogy komolyan és felelősségteljesen álljon hozzá az aktuális ügyekhez, és gyakorlati lépésekkel próbálja meg elnyerni ázsiai szomszédjainak és a nemzetközi közösségnek a bizalmát” – mondta a szóvivő. A Hszinhua kínai hírügynökség kommentárja azt írta az ajándékról,hogy “az ilyen kompromisszum és őszinteség, ahogy egyesek nevezik, aligha elfogadható”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez