Nem sokkal a második világháború után is jelentek meg könyvek és elbeszélések arról, hogy a kanadai katonák mennyire kegyetlenül bántak az ellenséggel, főleg a német hadifoglyokkal. A szicíliai frontokon kivégezték a német hadifoglyokat, Normandiában pedig előfordult, hogy a kanadai harckocsizók szögesdrótokkal kötözték ki a német katonákat a tankjaikra, mintegy „élő pajzsként”. Ám vannak dokumentációk arról is, hogy nemcsak az ellenséggel, hanem néha civilek ellen is háborús bűnt követtek el, mint a német Friesoythe nevű kisváros története.
Ezeket a szörnyű tetteket többé-kevésbé maguk a kanadaiak is elismerik és sajnálatukat fejezik ki az esetekkel kapcsolatban. Azonban egy másik fegyveres konfliktus esetében már sokkal nagyobb az elutasítás, és a téma parázs vitát idézett elő nemcsak a tudományos közegben, hanem a médiában is. Dr. John Price, a Viktória Egyetem történelemprofesszora korántsem ismeretlen Kanadában, mivel számos bírálat és támadás célpontja volt már. Kutatási területe a kanadai katonák háborús bűnei a XX.században, főleg a koreai háborúban.
Október 24-én „A koreai-háború utóélete” címmel tudományos szimpóziumot tartottak egy torontói egyetem koreai tanszékén, amelynek egyik fontos eleme volt a háborús bűnök bemutatása és vizsgálata. Természetesen mind Észak-Korea, mind Dél-Korea, mind pedig az egyéb nemzetközi fegyveres alakulatok (Kína, ENSZ) részéről elkövetett atrocitások is szóba kerültek. Price természetesen Kanada szerepéről és az ország hadserege által elkövetett atrocitásokról tartott előadást.
Price erről a témáról már írt egy könyvet „Kanada orientálódása: Faj, birodalom és a Pacifikus-térség” címmel, amelynek főszereplője egy Hiun Csan nevű dél-koreai, aki túlélt egy kanadai katona által elkövetett támadást. Állítása szerint 1951. szeptemberében kanadai katonák állomásoztak egy kis dél-koreai faluban, Hvangbangriben. Egyik éjjel kihívták Csan édesapját a kanadaiak, majd a fia szeme láttára lelőtték. A fiú futni kezdett, de őt is eltalálta egy golyó. A katona társai elvitték a fiút és édesapját a norvég kórházba. Az édesapa életét nem tudták megmenteni, de Csan hamar felgyógyult. A fiú, mikor felnőtt több levelet is írt a kanadai védelmi minisztériumnak, viszont sohasem kapott válaszlevelet, vagy bocsánatkérést tőlük.
Sokáig – még a faluban is – úgy gondolták, hogy a háborús bűnt nem a kanadaiak követték el, hanem az észak-koreaiak. Csan törte meg a csendet a kilencvenes években, amikor szinte állandóan beszámolt, vagy riportot adott arról, hogy mi történt azon a szeptemberi éjszakán. A katonai bíróság John Murray Steevest, a kanadai hadsereg egyik utászát bűnösnek találta Csan apjának meggyilkolásában, amiért tizenötév börtönbüntetésre ítélte. Steeves azzal védekezett, hogy a dél-koreai farmer ellopta a karóráját, ezt torolta meg. Ugyanakkor a nyomozás során kiderült, hogy meglőtt egy dél-koreai katonát az első hadosztályából, de emiatt nem ítélték el őt. Csakhogy Steevest 1952. júniusában minden előjel nélkül szabadon engedték. Nem ez volt az egyetlen eset.
A minisztérium nem hajlandó nyilvánosságra hozni ezeket a dokumentumokat. A kanadai bíróságok hivatalosan 1951. augusztus 21-től egészen 1953-ig működtek Szoülban, de azt nem tudni, hogy hány ügy volt. A kutató szerint több százra becsülik azon kanadai katonák számát, akik esetében még bírósági tárgyalást sem tartottak. A kanadai katonák háborús bűntetei pedig széles skálán mozognak: a rablásoktól, fosztogatásoktól kezdve, a nők megerőszakolásán át, egészen a kínzásokig és gyilkosságokig bezárólag számos eset ismert.