A katonai diktatúra lehetetlenné tette az ellenzék politikai erőinek a működését, sőt minden polgári mozgalmat még csírájában elfojtott. Így történhetett meg, hogy szeptember 28-án több, mint 150 ember esett a katonai vérengzés áldozatául. Az országot törzsi viszálykodás, belháború fenyegeti és a nemzetközi szervezetek aggodalommal kísérik figyelemmel a fejleményeket. Hogyan befolyásolják ezek az események egy falusi kislány életét?
AISSATOU
Aissatou talán tíz éves lehet, harmadik osztályos egy kis falusi iskolában, Boké megyében. Bizonyára hallott Moussa Dadis Camaráról, talán még azt is tudja, hogy jelenleg ő az ország (önjelölt) elnöke. De végső soron mit számít az, hogy mi a neve az államfőnek? A kis faluig, ahol ugyanis Aissatou és a szülei élnek, nem ér el a változások szele. Most éppen a betakarítást kezdenék és aggodalmaskodva figyelik a még mindig iszapos földeket, hogy mikor szedhetik fel a mogyorót, mikor vághatják le a rizst. A szokásosnál ugyanis sokkal több eső esett ebben az évben.
A heti vásárban persze hallották a fővárosi véres események hírét, de őket inkább az aggasztja, hogy lesz-e elég terményük, ami kitart majd a jövő évig? Lesz-e mit enni jövő szeptemberig?
Aissatou szeret iskolába járni, de még ha elkezdődne is az új tanév október közepén, neki még heteken át a betakarítás lesz a fő teendője, egészen decemberig, amikorra a család összes terménye (rizs, mogyoró, manióka, kukorica, fonióka) bekerül a földekről a kunyhóikba. A fáradtságos munkában a család apraja-nagyja részt vesz: levágni és halomba hordani, majd haza cipelni, ki-ki az erejével arányos mennyiséget. A betakarítás hónapjaiban a szülei talán azért elengedik majd az iskolába hetente egyszer-kétszer, hogy ne maradjon le a többiektől. Aissatou okos, engedelmes kislány, és mint a legidősebb, sokat segít négy kistestvére ellátásában is. Naponta lejár a patakra mosni, vizet hord, tűzifát gyűjt, ha kell, megfőz. Ezen kívül rá vár, a család más női tagjaival együtt, a rizs hántolásának embert próbáló munkája is, hogy a termés mielőbb zsákokba kerülhessen. Már elég erős ahhoz, hogy napi 2-3 órán keresztül döngesse nagy famozsarakban a rizst.
Ha minden jól megy, rendesen iskolába járhat majd januártól áprilisig, vagyis a vetési munkákat megelőző hónapokban.
Valójában Aissatou sora se jobbra, se rosszabbra nem fordult a kormányváltozások során, esélyei mit sem javultak. A hatalomért folyó ádáz küzdelem, ami a fővárosban dúl, nem érinti Aissatou kis faluja életét. A falusiak fő gondja ugyanis a betevő falat előteremtése, a napi megélhetés.
Aissatou életében vajon mi hozhatna tényleges változásokat? Hogy tanulhasson az év 9 hónapjában, és hogy ne kelljen órákat gyalogolnia az iskolába? Hogy esélye legyen a tovább tanulásra, a serdülőkorban elkerülhetetlen férjhez menés helyett? Hogy talán tanítónő, ápolónő, orvos vagy miért is ne, miniszter asszony legyen?
Mikor kerülnek az ország élére felelős gondolkodású, hozzáértő vezetők, akik az erőforrásokkal úgy gazdálkodnak majd, hogy utak, hidak, iskolák, kórházak épülhessenek? Hogy a felnövekvő nemzedékekből egyre nagyobb számban kerüljenek ki képzett fiatalok?
Guinea tízmilliós lakosságának a fele 18 éven aluli és a falun élő iskoláskorú lánygyermekek száma több, mint egy millió.
Írta: Julianna Diallo, Conakryból