Nincs új favorit – nem osztanak Ibrahim-díjat

Idén sem osztják ki az ötmillió dollárral járó Ibrahim-díjat, amellyel évente egy afrikai államférfit jutalmaznak jó kormányzási eredményért. A győztes személyét hétfőn kellett volna megnevezni.

A díjat Mo Ibrahim, egy szudáni származású, Nagy-Britanniában tevékenykedő távközlési vállalkozó alapította négy évvel ezelőtt. A díj teljes összegét tíz év alatt fizetik ki, majd további 10 éven át évi 200 ezer dollár jár annak a demokratikusan megválasztott afrikai államférfinak, aki már három éve nincs hivatalban, de pozitív politikai öröksége továbbra is egyértelműen megállapítható.

 

A londoni székhelyű, Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár által vezetett alapítvány tavaly sem talált megfelelő jelöltet a díjra. Az alapítvány közleményében tudatta, hogy idén nem volt új jelölt és új fejlemény, ami alapján odaítélhették volna az elismerést. A feltételek nagyra törőek, míg a jelöltek minden évben ugyanazok. Idén sem bukkant fel újabb jelölt.

Tavaly a zsűri úgy indokolta döntését, hogy áttekintették a jelöltek névsorát, de tagjai nem jutottak megegyezésre.

A tavalyi favoritok között szerepelt Thabo Mbeki volt dél-afrikai, és John Kufuor egykori ghánai elnök. Két éve Festus Mogae volt botswanai, azt megelőzően pedig Joaquim Chissano mozambiki elnök volt az Ibrahim-díj nyertese.

 

Forrás: Népszava online

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez