Tragédia: autóbalesetben meghalt Nelson Mandela dédunokája

A focivébé ünnepére rendezett koncert után történt a közúti baleset.

Dél-Afrikában pénteken közúti balesetben meghalt az ország korábbi elnökének, Nelson Mandelának egyik dédunokája. A 13 éves lány, Zenani Mandela hajnalban szenvedett halálos karambolt, amikor hazatérőben volt egy johannesburgi koncertről, amelyet a futball-világbajnokság kezdete alkalmából szerveztek. Hírügynökségi jelentések szerint megsérült Nelson Mandela volt felesége is, akit kórházba szállítottak. A balesetben részt vevő autó sofőrjét letartóztatták, vizsgálat indult ellene.

„Zenani Mandela egy autóban utazott hazafelé az Orlando sportstadionjában rendezett koncertről, amelyet a világbajnokság alkalmából rendeztek. A balesetben csak egy autó volt érintett, és a szerencsétlenségben más nem sérült meg” – jelentette be közleményben a Mandela Alapítvány. A szervezet hozzátette: „Zenani két napja, június 9-én ünnepelte 13. születésnapját”.

Ezzel szemben a dél-afrikai rendőrség szerint az autóban utazott Nelson Mandela volt felesége, Winnie Madikizela-Mandela is, akit a Sapa hírügynökség szerint kórházba szállítottak a karambol után. A hatóságok szerint a baleset Johannesburg belvárosának közelében történt. A tragédiában meghalt tizenéves lány Zindzi Mandela legidősebb gyereke volt. A szabadságharcos Nelson Mandelának, Dél-Afrika első fekete elnökének egyébként összesen 9 dédunokája született.

 

Forrás: Hírszerző

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez