A tanulmány szerint a pénzt adók szándékai rendre váltak valóra, például a TBC elleni küzdelemben. Az ACTION-csoport bírálta azt a fajta megközelítést, amelynek értelmében kormányokat támogattak az egészségügyi rendszer javításának céljából ahelyett, hogy célzott támogatásokat adott volna.
A tanulmány szerint a Világbank és partnerei kudarcot vallottak 2001 és 2008 között, amikor milliárdokat adtak a szegény afrikai országoknak a TBC elleni küzdelemre, amit a globális gazdasági válság is akadályozott.
„Sajnos, azt kell mondani, és ez a tanulmányban is benne van, hogy a Világbank és más szervezetek fontos támogatásai az afrikai egészségügy javítására, nem javítottak a szegény afrikaiak helyzetén” – mondta a tanulmány bemutatóján annak egyik társszerzője, Richard Skolnik, aki korábban a Világbank dél-ázsiai ügyeinek programigazgatója volt.
Az ACTION tanulmánya szerint Fekete-Afrikában csaknem kilenc és fél millió új TBC-beteg volt 2008-ban. A csoport jelentése szerint a betegségek többségét nem is diagnosztizálták, és számos esetben olyan fertőzést kaptak, amelyben a kórokozó gyógyszer rezisztens volt.
A csoport azért is bírálta a Világbankot, mert olyan programokat finanszírozott, amelyek nem a fejlett országokban ismert TBC-specifikus módszereket alkalmazták olyan afrikai országokban, ahol 20 százalék feletti a TBC-fertőzöttség aránya. A Világbank válaszul azt mondta, hogy „a tanulmány egysíkú és összekever dolgokat”.
Forrás: Hírszerző