A zimbabwei születésű környezetkutató fél évszázada foglalkozik az elsivatagosodás megakadályozásával. Meggyőződése, hogy az állattartás nem a földek lepusztításának eszköze, hanem helyes módszerrel épp a fenntartást segítheti elő, és Afrika alkalmas a megnövekedett népesség eltartására is. Eljárása, amelyet holisztikus kezelésnek nevez, végtelenül egyszerű: azt javasolja, hogy a haszonállatokat a vadon élő csordákhoz hasonló, nagy létszámú csoportokban kell legeltetni. A nagy létszám elegendő mennyiségű szervesanyagot produkál ahhoz, hogy a lelegelt területek újraéledése meginduljon, patáikkal pedig be is juttatják azt a talajba.
A Savory Institute prezentációja
Ötven esztendőn keresztül kinevették ezért az elméletért – jelentette ki Savory a díjátadón; mára azonban egyre többen veszik komolyan. A kutatásokat saját farmján kezdte el, 1984-ben nemzetközi, 1992-ben pedig afrikai holisztikai központot alapított; ma a tavaly létrehozott Savory Institute-ban dolgozik. A holisztikus állattartás ma családok ezreinek megélhetését könnyíti meg; Zimbabwében, a legnagyobb sikerek helyszínén eddig 6500 hektárnyi legelő elsivatagosodását sikerült visszafordítani.
A százezer dolláros pénzdíjat a Savory Institute kutatásaira és a módszer megismertetésére fogják felhasználni. A Buckminster Fuller Challenge három éve jött létre, egy nevét elhallgató adományozó felajánlásából, és minden évben olyan ötletet jutalmaz, amely egy látszólag megoldhatatlan problémához kínál segítséget. A névadó, Buckminster Fuller a 20. század egyik legismertebb amerikai építésze és mérnöke; a nevéhez fűződő számos innováció közül a rácsszerkezetes struktúrájú, elméletileg bármekkora méretben felépíthető geodéziai kupola a legjelentősebb.
Forrás: hg.hu