Egyiptomi beduinok az akabai rakétatámadás mögött?

Továbbra sem tisztázott ki a felelős a hónap elején Eilatot és Akabát ért rakétatámadásért. Egyiptom a Hamaszra, a Hamasz Izraelre mutogat, míg a Sínai-félszigeten élő beduinok attól félnek, rajtuk csattan az ostor.

Az egyiptomi biztonsági erők több száz plusz egységet helyeztek ki a Sínai-félszigetre azután, hogy három sérültet és egy halálos áldozatot követelő rakétatámadás történt egy akabai hotel előtt – számolt be az Al-Ahram, egyiptomi hetilap. A kihelyezett egységek feladata a feltételezhetően a félszigeten rejtőzködő terroristák felkutatása, hiszen a mai napig nem derült ki, kinek állt érdekében csapást mérni a dél-izraeli Eilat városára.

Izrael a Hamaszt sejti a rakétatámadás mögött, míg a palesztin terrorszervezet Izraelre mutogat. Ahogy azt a szervezet egyik gázai vezetője elmondta, Izrael az egyetlen ország, amelynek közvetlen haszna származott a támadásból, mivel az feszültséget szülhet a Hamasz, valamint Egyiptom és Jordánia között. Ennek az elméletnek megfelelően lépett Kairó, amikor felvetette annak a rafahi határátkelőnek az újbóli lezárását, amelyet a gázai segélyflottilla ellen elkövetett merénylet után nyitott meg Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, hogy könnyítse a humanitárius katasztrófa sújtotta övezet ellátását. Az egyiptomi hatóságok ugyanakkor igyekeztek leszögezni, hogy a határátkelő továbbra is kifogástalanul működik mindkét irányban.

A rakéták indítási helye még a mai napig nem tisztázott. Felmerült, hogy nem is a Sínai-félszigetről lőtték ki őket, mint ahogy arról a sajtó először beszámolt, hanem a megszállt palesztin területekről. A Gázai-övezetet, mint indítási helyszínt azonban hamar elvetették, hiszen a kilőtt rakéták ún. Grad rakéták voltak, melyek hatótávolsága 40 kilométer, míg a becsapódás az övezettől 190 kilométerre történt.

Felvetetették a Sínai-félszigetet lakó beduin törzsek felelősségének lehetősége is. Az Al-Ahram szerint, miután az egyiptomi és izraeli hatóságok is fellazították blokádjukat Gáza irányában, a beduin csempész-kereskedelem szerepe jelentősen csökkent, így az ebből élő törzseknek érdekükben állna a feszültségek újbóli kiélezése. Ha kiderül, hogy a félszigetről lőttek, az minden ott élő beduin törzs számára komoly problémát jelenthet – mondta az észak-sínai Sawarka törzs sejkje. A 2004 és 2006 közötti, többek közt Sharm el-Sheikh-et is érintő bombatámadások során is közel félezer beduint tartóztattak le, akik közül eddig csak 180-at engedtek szabadon.

Míg az egyiptomi biztonsági szolgálatok fokozott erővel nyomoznak, a határ másik oldalán is növelték az izraeli védelmi erők készültségét további Egyiptom felől érkező támadásoktól tartva –  tudósított a Háárec. Az izraeli lap szerint az egyiptomi és izraeli biztonsági szolgálatok vezetői Kairó mellett találkoztak, hogy egyeztessenek a kilövési hely és a felelősök mielőbbi felkutatása érdekében. Eddig azonban a rakétatámadás előestéjén letartóztatott, de azzal bizonyítottan összefüggésbe nem hozható terrorista csoporton és a Hamasz pár tagján kívül még nem találták valódi gyanúsítottakat.

forrás: Kitekintő.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez