1000 bringát Afrikának! – Csatlakozz!

Ezer biciklit vinnének Afrikába, mert esélyt akarnak adni az ott élőknek. 2008-ban hátizsákokkal, autóstoppal előzték meg a Budapest-Bamako karavánját. A helyiek kedvesek voltak velük, ők pedig segítenének rajtuk.
Fónagy Ádám és az ADAB Alapítvány célja, hogy 1000 kerékpárt összegyűjtsenek, valamint eljuttassák azokat egy kizsákmányolt és magára hagyott afrikai térség civil lakói számára. Ahogy Fónagy Ádám a Nana.hu-nak fogalmaz, a kerékpárokkal olyan eszközt szeretnénk adni, amivel tulajdonosa – orvosok, diákok, kereskedők és földművelők – hosszú távú perspektívát kapnak és egyben mindennapi életüket is megkönnyíti.

Afrikában a kreativitásnak – talán a szükség miatt – nincs határa. Egy bicikli nem csak európai mivoltában üzemelhet, de gépet, kutat, szivattyút hajthat, áramot fejleszthet, taxiként szolgálhat. Drótszamár, ami minimális karbantartást vár, eszköz, amivel szállítani lehet, gyorsítja a közlekedést és több terhet bír el, mint két váll. A kerékpár ilyen körülmények közt akár mindennek a kezdete is lehet. Társ a mindennapokban és társ a felemelkedés útján, a szabadság jelképe. Az első láncszem egy új világ felé, ahol méltósága van az embernek.

forrás: Nana.hu, ADAB.hu
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez