Szlovákokat vettek őrizetbe Afrikában

Tíz szlovák állampolgárt vettek őrizetbe a Közép-afrikai Köztársaságban, amikor azok fegyvereket és lőszert pakoltak egy tehergépkocsira – írja a Právo című cseh napilap, a Jeune Afrique hetilapra hivatkozva.

Az újság szerint a szlovákokat szerdán vették őrizetbe a Közép-afrikai Köztársaság hadseregének katonái. A hetilap először azt írta, hogy cseh állampolgárokról van szó.

A kongói cseh nagykövetség csütörtökön megpróbált hivatalos értesüléseket szerezni az ügyről, illetve az őrizetbe vettek állampolgárságáról. “Információink különböző forrásokból származnak, de hivatalosan semmit sem tudunk” – közölte a Právo című lappal Petr Ríha, a kongói cseh diplomáciai képviselet titkára.

A szlovákokat az ország délnyugati részén, Nola városban fogták el. Két szlováknak állítólag sikerült elmenekülnie, míg a többieket a katonák a fővárosba szállították, ahol fogva tartják őket.

A rendelkezésre álló értesülésekből nem világos, hogy kik is valójában az őrizetbe vett személyek. Francois Bozizéhez, a Közép-afrikai Köztársaság elnökéhez közel álló körök szerint zsoldosokról van szó, akik a jelenlegi hatalom megdöntésével akartak megpróbálkozni. Az ottani védelmi minisztérium viszont azt állítja, hogy vadászokról van szó, akik hivatalosan nyilvántartásba nem vett fegyverekkel rendelkeznek. Az információkat eddig lehetetlen volt ellenőrizni – olvasható a prágai újságban.

A Jeune Afrique szerint a Közép-afrikai Köztársaságban nagyon feszült a belpolitikai helyzet, bár egyelőre nincs hír, hogy bárki is erőszakos hatalomátvételt kísérelt volna meg, ahogy arról néhány újság cikkezett. Bozizé 2003-ban puccsal került az ország élére, két évre rá pedig államelnöknek nyilvánította magát. Várhatóan jövőre államfői, illetve parlamenti választást tartanak, amelyeket eredetileg idén októberre terveztek.

forrás: MTI  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez