„Az elkövetkezendő hónapok kritikusak lesznek, ám minden bizonnyal a szabályok változásának tanújaként szerepelnek majd.” Később ElBaradei támogatók százainak nyilatkozta, hogy kampányának első évében a reform indítványozását kívánja szorgalmazni.
Elemzések szerint, a parlamenti szavazások bojkottja kiválthat egy esetleges 2011-es elnökválasztást is. Mubarak nem állította, hogy újra elindulna az elnöki címért, de számos egyiptomi úgy gondolja, hogy ha ő magát nem is, de fiát, Gamalt megpróbálja hatalomra segíteni. Apa és fia egyaránt elutasította a feltevést.
A korábban az ENSZ nukleáris vezetőjeként tevékenykedő ElBaradei megismételte, hogy addig nem kíván indulni a 2011-es elnökválasztásokon, amíg az alkotmány változatlan marad, és Mubarak kormányát hibáztatta a nyomor erősödéséért, és az emberi jogok semmibevételéért.
“Az egyiptomi emberek híresek a türelmükről. De a türelem nem határtalan, és a polgári engedetlenség az utolsó mentsvár, ha a reformkövetelésekre nem fordítanak több figyelmet” – jegyezte meg a lehetséges elnökjelölt.
“Körülbelül egy millió aláírást sikerült összegyűjtenünk fél év alatt. Remélhetőleg ezt a számot két-három millióval növeljük az év végéig.” – mondta ElBaradei.
A kérvény hét követelést sorol fel, többek közt: párton kívüliek is jelöltethessék magukat elnöknek, a választások bírói felügyelet alatt történjenek, és hogy újra felszínre kerüljenek olyan harminc éves törvények, amelyek – ahogy a kritikusok mondják – elnyomták a félreértéseket.
ElBaradei hamarosan visszatér külföldről, hogy folytassa „segítségnyújtás-kampányát” – kedden munkásokkal találkozik Kairóban.
forrás: news24