Egyre többe kerül az éhezés leküzdése

A fejlődő világ államai éves szinten közel 450 milliárd dollárt költenek az éhezés megfékezésére. Ez az összeg a 2015-re kitűzött célok megvalósulásához – a világ éhezőinek felére csökkentéséhez – szükséges összeg tízszerese – állítja egy nemzetközi segélyszervezet, az Action Aid.

A londoni székhelyű szervezet elemzéséből kiderül, hogy ez az óriási összeg volt az egyik oka annak, hogy az ENSZ Millennium Fejlesztési Célkitűzései (MDGs) nem valósultak meg napjainkra. A „Valóban küzdünk az éhezés ellen?” című beszámolóban többek között aktuális adatokat is találunk arról, hol tart most a világ e célok elérése tekintetében. Továbbá országelemzéseket olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy egy-egy állam mennyire tudta megvalósítani a korábban megfogalmazott, és vállalt céljait.

A cikket a héten New York-ban esedékes ENSZ csúcstalálkozót megelőzően hozták nyilvánosságra, melynek egyik fő témája az MDGs helyzetének megvitatása lesz.

Körülbelül tízszer kevesebbe kerülne e globális probléma mai kezelése, hozzájárulva az állapotok eszkalálódásához. A fejlődő országoknak már így is számos helyi problémákkal kell megküzdeniük: a leromlott egészségügyi állapotok, a csökkent munkatermelékenység, vagy éppen a tanulási lehetőségek hiánya. Ezen problémák helyreállítására fordított összegek már most dollármilliárdokat emésztenek fel – nyilatkozta Joanna Kerr, az Action Aid szervezet vezetője.

Malawiban – a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség, a SADC becslése szerint – az év végére körülbelül 1,6 millió éhezőt fognak nyilvántartani, annak ellenére, hogy az ország jelentős terméstöbbletet produkált idén; továbbá a Földművelésügyi Minisztérium közel 11 százalékos részesedést kapott a 2010-2011 évre tervezett költségvetéséből, mely lehetőséget adott az országnak arra, hogy a kontinens országai által kialakított átfogó mezőgazdasági célkitűzések (CAADP) általuk vállalt részét teljesítsék.

Chandiwira Chisi, az Action Aid koordinátora és kampányfelelőse, nemrégen megjelent nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormánynak tovább kell folytatnia elkezdett politikáját, elsősorban fókuszálva a kisebb gazdaságok támogatására. Mondanivalójában hangsúlyozta azt is, hogy különös figyelmet kell fordítani a női gazdálkodók megsegítésére, és az olyan területek támogatására, mint a hitelezés, fejlesztés, öntözés, és a mezőgazdasági szolgáltatások bővítése. A helyiek nehézségei ellenére azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kormány klímaváltozással kapcsolatban alakítson ki megvalósítható politikát.

Döntő fontosságúnak, hogy a kormány folyamatos támogatása mellett, a pénzügyileg érdekeltek, az adományozók, a donorok, és a civil társadalom képviselői is teljesítsék vállalásaikat azért, hogy Malawi sikeresen tudjon az MDGs-ben fogadott kötelezettségeinek eleget tenni. A kormány és a pénzügyi szektor résztvevőinek közösen kell megteremteni az élelem biztosítását megalapozó törvényi rendelkezéseket – fejtette ki nyilatkozatában a segélyszervezet koordinátora.

Az interjúból az is kiderült, hogy számos állam, többek között a Kongói Demokratikus Köztársaság, Burundi, Sierra Leone, de ide számít Pakisztán is, a kötelezettség teljesítés tekintetében a lista alján szerepelnek.

Meglepő módon nem csak a háborúk által sújtott, vagy éppen a járványok által fenyegetett szegényebb országok találhatóak a lista alsó részén. India utóbbi években tapasztalt hihetetlen mértékű gazdasági fejlődése ellenére, a mezőgazdasági szektor fejlesztésére nyújtott támogatások drasztikus lefaragása miatt, szintén nem büszkélkedhet előkelő helyezéssel. A megszorító intézkedések következményeképpen az országban élő gyermekek közel fele alultáplált, és minden ötödik ember éhezik – derült ki a nyilatkozatból.

A gazdagabb országok közül Spanyolország, Kanada, Luxemburg, Franciaország és Svédország az, aki maradéktalanul tudta vállalni a 2009-es élelmiszerválság leküzdésére vállalt felajánlásait. Ezzel szemben Portugália, Görögország és Ausztrália a lista aljára kvalifikálták magukat, az általuk vállalt célok nem teljesítése miatt.

A G8 országai 2009-ben 22 milliárd dollár támogatást ígértek a globális élelmiszerkrízis megoldására , de úgy tűnik, ebből az összegből közel 14 milliárd dollár korábbi nem megvalósult felajánlásokból tevődött össze – állítja az Action Aid által kiadott elemzés. Azt sem lehet tudni, vajon milyen formában, és mikor áll majd rendelkezésre ez a pénz a fent nevezett problémák megoldására, olvasható az elemzés összefoglalásában.

forrás: AfricaNews

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez