A menekültrendszeren változtatni kell az emberi jogi biztos szerint

Az Európai Unió menekültkérelem-elbírálási rendszerének az átalakítását, a jogbiztonság növelését sürgette strasbourgi nyilatkozatában Thomas Hammarberg, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.

Hammarberg szerint ezer sebből vérzik a mostani EU-szabályozás keretét adó, úgynevezett dublini rendelkezés, amely alapértelmezésként azt az uniós tagállamot jelöli meg a menekültkérelem elbírálására hivatott államként, ahová a menekült személy először érkezett, amikor bejutott az unióba. Ha tehát az illető időközben – élve a belső határellenőrzés hiányával – tovább is utazott az általa vágyott célországba, onnan visszaküldhető az “első belépés országába”, és majd ott foglalkoznak az ügyével.

Az ET emberi jogi biztosa rámutatott arra, hogy az oly gyakran az “első belépés országaként” szereplő Görögország, illetve Málta kapacitását jóval meghaladja a rá zúduló menekülthullám kezelése, miközben egyes északi tagországok igyekeznek tudomást sem venni a problémáról.

“A súlyosan diszfunkcionális görög menedékjogi eljárásmód miatt a dublini rendszer lényegében összeomlott” – állapította meg Hammarberg.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács nem a 27 tagállamra kiterjedő uniós intézményrendszer része, hanem Európa lényegében valamennyi tagországát tömörítő kormányközi szervezet, amely a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok betartására ügyel.

Hammarberg méltatta, hogy az EU legfőbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság már tett indítványokat az átszállítások felfüggesztésének lehetővé tételére, a különösen nagy terhelésnek kitett országok megsegítésére. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-ra összességében, globális viszonylatban nem nehezedik túlságosan nagy menekültteher: tavaly például Dél-Afrika egymaga csaknem annyi menekültkérelmet kapott, mint az unió 27 tagországa összesen.

forrás: MTI

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez