Franciaország akár erőszakot is alkalmazna a túszok kiszabadításért

Párizs – Vasárnap Franciaország nem zárta ki, hogy katonai akciót hajtanak végre annak a hét túsznak – köztük öt francia állampolgárnak – a kiszabadítása érdekében, akiket múlt héten gyaníthatóan az Al-Kaidához tartozó fegyveresek raboltak el Nigerben.

Mauritániai katonák – akik az elmúlt hónapokban francia támogatással tevékenykedtek – már végrehajtottak katonai akciókat az Al-Kaida az Iszlám Magrebben (AQIM) nevű szervezettel szemben Mali északi részén, de Franciaország szerint katonái egyelőre nem érintettek a hadműveletekben.

„Franciaország mindent meg fog tenni a túszok kiszabadítása érdekében” – mondta Luc Chatel kormányszóvivő (képünkön) a Radio J-nek Párizsban. Arra a kérdésre válaszolva, miszerint ez magában foglalja a katonai akciót is, kijelentette: „Meg kell érteniük, hogy – tekintettel az aktuális helyzetre – nem mondhatok többet”. Chatel hozzátette, egyelőre senki nem vállalta a felelősséget az akcióért, és Franciaország váltságdíj követelésről sem értesült.

Francia tisztségviselők korábban úgy gondolták, hogy az emberrablók az AQIM-hez köthetők, és a foglyokat Maliba hurcolták.

Júliusban francia kommandósok is közreműködtek a mauritániai katonákkal abban a rajtaütésben, amit egy Al-Kaida táboron hajtottak végre, Maliban – akkor hét fegyveres halt meg. Nem sikerült viszont megtalálni azt a francia túszt, akit azóta a hírek szerint meggyilkoltak.

A mauritániai katonák a hét végén ismét akcióba lendültek az AQIM ellen, de Chatel hozzátette: „az újabb hadműveletben francia katonák nem vettek részt.”

A túszok legújabb csoportját csütörtökön hurcolták el otthonaikból, a Niger északi részén található Arlitban, gyaníthatóan Al-Kaidához kapcsolódó fegyveresek, esetleg tuareg banditák, akik feltehetőleg azt tervezték, hogy eladják a foglyokat az iszlamistáknak.

A hét túszból öt francia – köztük egy házaspár -, egy togói, valamint egy madagaszkári. Mindannyian az urániumbányászatban résztvevő francia cégeknek dolgoztak Arlitban.

forrás: news24

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez