Jacob Zuma kormánya sok kritikát kapott szövetségi partnerétől, hogy 2009-es választási ígéretei ellenére nem sikerült újraosztani a javakat és munkahelyeket teremtenie. Az üléssel kapcsolatban Zuma és pénzügyminisztere, Pravin Gordhan elutasította mindenféle elvi változtatás lehetőségét. Míg az elnök hétfői beszédében azt ígérte, hogy a kormány munkaerő-teremtő pályára állítja a gazdaságot, addig Gordhan azt mondta: a kormány fő célja az évi 7%-os gazdasági növekedés lesz. A pénzügyminiszter szerint ezek különböző típusú növekedések lesznek, melyek hatása széles körben érezhető lesz és serkenteni fogja a foglakoztatást.
A Cosatu kereskedelmi szövetség reagálásában izgalmasnak nevezete az elnök javaslatait, azonban az továbbra is kérdéses, hogyan fognak a szövetséges partnerek közös nevezőre jutni olyan kulcsfontosságú ügyekben, mint a gyorsított gazdasági növekedés és a minimál bér szintje.
A Cosatu a múlt héten tette közzé saját gazdaságpolitikai elképzeléseit, amely egy sor radikális javaslatot tartalmaz. Az Investec elemzése, illetve Brian Kantor gazdasági professzor szerint azonban a növekedés legnagyobb akadályai a Cosatu követelései voltak.
„A Cosatu gátja a munkahelyteremtésnek. Úgy tűnik nem hajlandók szembenézni azzal a ténnyel, hogy direkt kapcsolat van az irreális fizetések, a munkanélküliség és a gazdasági növekedés között” – jelentette ki Kantor.
Kantor szerint figyelemmel kell kísérni a fizetéseket, még mindig jobb kevesebbet keresni, mint semmit, különösen, ha fiatal képzetlen munkaerőről beszélünk, minthogy a munkanélküliek 70%-át ilyenek teszik ki. Ezzel szemben, a Cosatu tagjainak átlag életkora 43 év. A recesszió előtérbe kerülésével, a kereskedelmi szövetség, választói érdeleit képviselve próbálta a magasabb fizetési igényeiket előtérbe helyezni, ami végül, a munkahelyeket gyors csökkenésével, a számítottal ellentétes hatást váltott ki.
„Az üzlet alkalmazkodni fog a gazdasági körülményekhez mondta Kantor, hacsaknem a munkaerőpiac alkalmazkodik előbb a munkanélküliség növekedésével, ami aztán megakadályoz mindenféle gazdasági növekedést” – hangsúlyozta Kantor.
forrás: Fin24.com