A héten Atlantában tartották meg azt a konferenciát, amelynek témája az AIDS elleni küzdelem hatékonyságának növelése Afrikában. A felszólalók között volt dr. Susan Allen is, aki immár 25 éve küzd a kór ellen a fekete kontinensen.
„A legveszélyeztetettebb réteghez tartoznak a HIV szempontjából a házaspárok, akik egymásnak adják át a vírust. Éppen ezért dolgoztuk ki a CVCT programot, amelynek segítségével felderíthetjük, hogy a pár mindkét tagja fertőzött-e. Mivel sokszor előfordul, hogy a két ember HIV-státusza nem azonos, így az egészséges felet megvédhetjük a betegséggel szemben, és tanácsokkal láthatjuk el a párokat a további biztonságos együttéléssel kapcsolatban” – mondta Allen.
A módszer a szakemberek szerint is hatékony, ráadásul azon túl, hogy számos ember egészségét védhetik meg, jelentős összegeket spórolhatnak meg a gyógykezeléseken is, amelyet az ellenszer kutatására fordíthatnak.
forrás: OrientPress Hírügynökség