Madagaszkár nem szólalt fel az ENSZ közgyűlésen

New York – Madagaszkár volt az egyetlen ország, amely nem szólalt fel az ez évi ENSZ közgyűlésen, elkerülve ezzel a kormány legitimációját érintő vitákat más afrikai tagállamokkal.

A döntést egy tavalyi incidens előzte meg, amikor is számos afrikai tagállam megakadályozta Andry Rajoelina elnök felszólalását, mondván, hogy katonai puccs útján lépett hatalomra, ami kétségbe vonja kormánya legitimációját.

A Madagaszkári ENSZ küldöttség találkozott más küldöttségekkel a hétvégén, és azt nyilatkozták, bár Hippolyte Rarison Ramaroson, madagaszkári külügyminiszter New York-ba jött, nem akar felszólalni a közgyűlésen, elkerülve ezzel a szükségtelen vitát. „Nem szeretnénk, hogy újra megismétlődjön” – válaszolta a Reuters riporterének a miniszter, utalva a tavalyi kínos incidensre, melyben 23 Afrikai ország szavazatával megakadályozták Rajoelina beszédét. A legtöbb ENSZ tagállam tartózkodott.

Rarison Ramaroson azt mondta: ahelyett, hogy más delegációkkal való kapcsolattartásra összpontosítanának, inkább afrikai, európai és latin amerikai tisztviselőknek magyarázzák el, mi történt, és mi fog történni Madagaszkáron.  

Politikai krízis

Tavaly márciusában szakadár fegyveres erők visszahelyezték Rajoelinát a hatalomba, száműzve ezzel Marc Ravalomanana elnököt. A hatalomátvételt a szomszédos országok puccsnak minősítették, ami több szász millió dollár értékű segélyszállítmány befagyasztását is jelentette. Múlt hónapban Rajoelina, a 36 éves, egykori lemezlovas aláírt egy együtt működési megállapodást tucatnyi kis párttal, célul tűzve ki az ország elnyúló politikai krízisének lezárását. A fő ellenzéki vezetők azonban visszautasították a megállapodást. A kormány tervei szerint az új alkotmányról való népszavazást novembere 17-én lesz, a törvényes választások következő év március 16-án, és az elnökről szóló titkos szavazás pedig május 4-én.

forrás: Reuters

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez