Párbeszéd Afrika jövőjéről Iránban

Különleges küldetésre indult a napokban az AHU bamakói képviselője, Mihálffy Balázs. Iránba hívták meg, ahol a helyi politikai, kulturális és vallási vezetők párbeszédet kezdeményeztek Afrikáról, a kontinens jövőjét fenyegető válságok megoldásáról.

Irán, amelyet az utóbbi években sok nyugati bírálat ért vitatott nukleáris programja és az emberi jogok helyzete miatt, nyitott a párbeszédre, és kész közreműködni az afrikai problémák kezelésében. Főként azokon a területeken, amelyeken az ENSZ és a nyugati világ erőfeszítései kudarcot vallottak vagy éppenséggel rontottak a helyzeten. Mihálffy Balázs beszámolójához egyedülálló képgalériát is csatolt, amelynek közléséhez a nyilvánosságot ritkán vállaló vendéglátói is hozzájárultak.

Bemutattam vendéglátóimnak a JAMA KAFO szervezetet, mely nemrégiben alakult Maliban. Ez nem vallási és nem politikai tömörülés. Civil csoportosulás, amelyet keresztény és muzulmán vezetők alapítottak az égető afrikai problémák kezelésére: otthonteremtésre, vidékfejlesztésre. Ezzel a szervezettel az iszlám világ bebizonyíthatja, hogy képes az együttműködésre Afrika fejlődésének érdekében. A JAMA KAFO muzulmán és keresztény elnökét 3-4 hónap múlva hivatalos látogatásra várják Iránban.

A JK vezetése megbízott, hogy egy francia nyelvű levelet adjak át a két vezető aláírásával. Ebben az áll, hogy a nemzetközi erők, -legyen szó akár az ENSZ-ről, vagy idegen államok békefenntartóiról-, számos esetben kudarcot vallottak az afrikai konfliktusok, háborúk megfékezésében, a nyomor és a korrupció visszaszorításában. A helyi, nagy tekintélyű vezetők összefogása viszont segíthet a rendezésben. Számos olyan példa van, amely igazolja ezt az állítást.

Részt vettem azon a vacsorán, amelyet az Organization for Islamic World Peace adott, és felkerestem  az Ahl ul-Bait Alapítványt. Ez a szervezet az iráni vallási és kulturális központok fenntartója, finanszírozója a világban. Az Alapítvány elnöke örömmel vállal együttműködést a keresztény-muzulmán Jama Kafo munkájában. Az ilyen békés, politika és felekezeteken túlnövő emberbarát szervezetek támogatása Irán érdeke is, fejtette ki.

IMG_4206

A látogatás további eredményeiről hamarosan beszámolunk.

IMG_4207

 

IMG_4220

 

IMG_4230

 

IMG_4238

 

IMG_4241

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez