Michael Satat egy 100 ezer dolláros banki átutalás miatt hallgatták ki a pénzmosási és drog ügyekben nyomozók. A rendőrök szerint az ellenzéki vezető 2008-ban utalta át a pénzt egy katolikus papnak, aki cserébe kritizálta a kormányt.
A vizsgálatot Sata korábbi ellenzéki párttársa, Eward Mumbi feljelentése alapján indította el a rendőrség. Mumbi, aki most a hatalmon lévő elnök táborába tartozik, azt vallotta, hogy Sata utalt pénzt a papnak, hogy kampányoljon az elnök ellen, és így próbálja destabilizálni az országot.
Michael Sata másképp emlékszik, vallomásában kijelentette, hogy Mumbi volt a megbízó és a pénzszállító.
A rendőrségi meghallgatás után Satát nem helyezték vád alá, és szabadon távozhatott. Szerinte a két órás kihallgatás kísérlet volt az elhallgattatására. Azzal vádolja a hatalmon lévőket, hogy összejátszanak mindenféle ügynökséggel, ügynökkel csak azért, hogy tisztának tűnő módon kivonják a forgalomból.
Jövőre elnökválasztás lesz Zambiában. A legutóbbit mindössze két százalékkal vesztette el Sata.
(Visited 1 times, 1 visits today)