Martonyi János Szudánban

Szudán, Kartúm – A magyar külügyminiszter szudáni látogatásának céljairól, eseményeiről és eredményeiről kiadott hivatalos közlemény is jelzi, hogy május valóban Afrika hónapja. Magyarországon is.

A látogatásra az ország és a térség szempontjából kiemelkedő fontosságú időszakban kerül sor. A januárban tartott népszavazás eredményeként július 9-én kiáltják ki Dél-Szudán függetlenségét, emellett a darfúri válság rendezése is döntő szakaszához érkezett.

Martonyi János találkozott Ali Ahmed Karti külügyminiszterrel, Gázi Szalahaddil al-Attabani elnöki főtanácsadóval, valamint Loal Ashnellel, a dél-szudáni országrészt képviselő olajminiszterrel. A látogatás egyik fő célja, hogy lendületet adjon az újrainduló magyar-szudáni kapcsolatoknak, különösen gazdasági téren, ahol több jelentős magyar exportügylet áll előkésztés alatt. Többek között ezekről a témákról tárgyalt Juszuf Ahmeddel, a Szudáni Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Magyarország leendő kartúmi tiszteletbeli konzuljával. A miniszter hangsúlyozta: üzleti együttműködésünkben hasznosítani szeretnénk a korábban hazánkban végzett, mintegy 120 szudáni szakember által képviselt kapcsolati tőkét. Érdekes színfolt a két ország viszonyában a Szudán északi részén élő, ún. magyaráb népcsoport, akik a török hódoltság idején, a birodalom déli határvidékére telepített magyar katonáktól származtatják magukat. A külügyminiszter találkozott képviselőikkel, valamint a Szudáni-Magyar Baráti Társaság tagjaival is.

 

Az EU is kiemelt figyelmet fordít Szudánra. A látogatás ezért azt a célt is szolgálta, hogy elősegítse a szudáni kormány kapcsolatainak rendezését az EU-val. Ennek feltétele az északi és a déli országrész szétválásával kapcsolatos nyitott kérdések rendezése, valamint a darfúri helyzet megoldása. Az EU és Szudán kapcsolataiban fontos szerepet tölt be a fejlesztési segélyezés, amelyet az EU mindkét országrész számára biztosítani kíván.

 

 

A Külügyminisztérium közleménye
Budapest, 2011. május 15., vasárnap (OS)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez