Kint is vannak, bent is vannak Gbagbo hívei

Elefántcsontpart, Abidzsán – Első ülését tartotta az Elefántcsontparti Népi Front Központi Bizottsága a politikai válság lezárása és korábbi elnöke, Laurent Gbagbo őrizetbe vétele óta. A testületnek döntenie kellett, hogy a párt részt vesz-e az egységkormányban.

 

 Igen, de… így döntött ENF központi bizottsága. Részt vesznek az Ouattara által javasolt egységkormányban, ha teljesülnek bizonyos feltételek. A követeléseket Mamadou Koulibaly ideiglenes pártelnök foglalta össze. Az ENF csak akkor kezd tárgyalásokba, ha hivatalos megkeresés érkezik az Ouattara adminisztrációtól. És csak akkor lép be az egységkormányba, ha a most börtönben, vagy házi őrizetben lévő pártvezetők és Laurent Gbagbo is visszakapják szabadságukat.

 A központi bizottság további sarkalatos kérdéseket is megfogalmazott. Így például választ várnak arra, hogyan épül fel az új hadsereg, a független választási bizottság mandátuma érvényes-e, a választói jegyzék szintén érvényben van-e még. A párt ideiglenes elnöke szerint, mielőtt szerepet vállalnának az egységkormányban, ezekre a kérdésekre választ kell kapniuk. MamadouKoulibaly szerint az ENF-t semmi sem sürgeti, ha kell, a párt tud várni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez