A támadók kisbuszokkal akartak behatolni az AMISOM bázisra, de az afrikai békefenntartók visszaverték őket. Prosper Hakizimana, az AMISOM képviselője elmondta, hogy négy, pokolgéppel felszerelt ember pattant ki a kisbuszból, de a katonák időben észrevették őket, és tüzet nyitottak. A békefenntartók három támadóval végeztek, egyet pedig elfogtak. Két békefenntartó is életét veszítette, amikor a holttestek átvizsgálásakor felrobbant az egyik lelőtt támadó testére erősített bomba. Öt békefenntartót pedig kórházban ápolnak. Az AMISOM főparancsnoka, Innocent Oula elmondta, hogy a békefenntartók gyors és bátor akciójának köszönhetően sok ártatlan ember életét sikerült megmenteni.
Mogadishu a világ egyik legveszélyesebb városa. Szinte állandóak az összecsapások a lázadók és az átmeneti kormányt támogató békefenntartók és milicisták között. A szomáliai vezetés az év elején katonai offenzívát indított a lázadók ellen. Az AMSIOM korábban azt jelentette, hogy a támadás eredményes volt, a főváros felét sikerült visszafoglalni. De a másik fele még a lázadóké.