A múzeumban azokat az ajándéktárgyakat állítják majd ki, amelyeket Leopold Sédar Senghor kapott államfői látogatásain. A rokonságot ugyanakkor meglepte, amikor az állam megszerezte magának az elnöki házat. Azt ugyanis nem közölték velük, hogy milyen célból veszik állami felügyelet alá. A mostani államfő Abdoulaye Wade azzal magyarázta a történteket, hogy nem szerette volna, hogy a „költő elnök” háza idegen kézre kerüljön és eltűnjön a történelem sülylesztőjében.
Léopold Sédar Senghor 1960 és 1980 között volt Szenegál elnöke. A függetlenség elnyerése után került hatalomra. Nemcsak politikus volt, hanem író-költő is. Líráját a szimbolizmus jellemzi, leglényegesebb motívuma egy a különböző hagyományokat összetartó univerzális világ megteremtésének a reménysége.