Luis Morena-Ocampo, az ICC főügyésze elmondta, Kadhafi külföldről hozatott be több konténernyi potencianövelő készítményt. A készleteket a katonák között osztották szét. Kadhafi arra biztatta fegyvereseit, hogy támadják meg és erőszakolják meg a nőket. Ocampo megjegyezte, az eddigi vizsgálatokból és jelentésekből az derült ki, hogy több száz nőt becstelenítettek meg Kadhafi katonái. A főügyész elmondta, bizonyítékaik vannak a férfierő fokozó szállítmányokról, és azt is készek bizonyítani, hogy Kadhafi adta ki a parancsot a nemi erőszak elkövetésére. Ocampo elismerte, a vizsgálatok kezdetekor még voltak kétségeik, mert Kadhafi rezsimjére korábban nem volt jellemző, hogy a nemi erőszakot fegyverként vessék be a civil lakosság megfélemlítésére. De a feltárt tények azt bizonyítják, hogy Kadhafi túlment minden határon.