Szabadlábon a szabadszájú szenegáli rapper

Szenegál, Dakar – Kiengedték az őrizetből az „Ebből elég” mozgalom társalapítóját, az ország ismert rapperét, Thiatot. A fiatal zenészt még hétfőn vették őrizetbe, mert kritizálta az ország elnökét.

 

Barátai szerint jókedvűen, derűs arccal hagyta el a bűnügyi rendőrség épületét a rapper. Az „Ebből elég” mozgalom egyik vezetője szerint az énekest hosszasan faggatták a nyomozók. Fadel Barro elmondta, hogy a „kérdezősködés” hétfői, első köre több mint 7 órán keresztül tartott. Ezt követően kedden reggel kilenckor kezdődött a hivatalos kihallgatás, ami egészen este tízig tartott. A nyomozóhatóság az államfő nyilvános megsértése miatt indított eljárást. Thiatot azért vették őrizetbe, mert a múlt hétvégén egy tüntetésen azt mondta, Wade elnöknek nem volna szabad indulnia a következő választáson.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez